2008. augusztus 7., csütörtök

EURÓPA

Európa Földünk egyik kontinense, amelynek határai nyugaton az Atlanti-óceán, északon a Jeges-tenger, keleten az Urál-hegység, az Urál folyó és a Kaszpi-tenger, délkeleten a Kaukázus és a Fekete-tenger, délen pedig a Földközi-tenger. Európa Ázsiával együtt alkotja Eurázsiát, amelynek Európa a nyugati egyötöd részét teszi ki.
Terület szerint Európa a második legkisebb kontinens, 10 400 000 négyzetkilométerrel, amivel kissé meghaladja Ausztrália területét. Így az összes szárazföld egytizenötödét teszi ki.

Európa elhelyezkedése a Földön
Népesség alapján a negyedik helyen áll Ázsia, Afrika és Amerika után. 2001-ben Európa népességét körülbelül 666 és fél millió főre becsülték, ami a Föld népességének egyhetede.
Az európai civilizáció a gyarmatosítás és az európai népek kivándorlása révén más kontinensekre is kiterjedt, így az európai kultúrkör fogalma Európán kívül az észak-amerikai geopolitikai régió, valamint Ausztrália és Új-Zéland kultúráját is magában foglalja.


A név eredete

Homérosz szerint az Európa név (görögül: Ευρώπη) eredetileg Közép-Görögország neve volt. Később egész Görögországot így nevezték, végül i. e. 500 körül a Görögországtól északra fekvő összes területet is.
Az Európa szó eredetét leggyakrabban a görög eurüsz (széles) és opsz (arc) szavakra vezetik vissza. Más vélemények szerint a szó sémi eredetű, és az ereb (naplemente) szóból eredhet – közel-keleti nézőpontból a nap a nyugaton elterülő földek mögött nyugszik le. Egyébként a szintén hasonló latin eurus szó a keleti szelet jelenti.
A görög mitológia elbeszélése szerint Európé egy föníciai hercegnő volt, akit Zeusz bika alakjában csábított el.
Keletkezése

Európa tájai, földtörténeti korok szerint:
Ősidő: Balti-pajzs (Balti-ősföld), Finn-tóvidék
Óidő: Skandináv-hegység, Brit-szigetek hegységei, Francia-, Lengyel-, Német-középhegység, a Cseh medence peremhegységei, Urál-hegység, Velencei-hegység
Középidő: tengeri elöntések (nincs táj)
Újidő harmadidőszak: Pireneusok, Appeninek, Dinári-hegység, Balkán-hegység, Alpok, Kárpátok, Kaukázus
Újidő negyedidőszak: Skandináv-hegység fennsíkjai, Kelet-európai-síkság, Finn-tóvidék egyes részei

Kiterjedés

Európa föld- és vízrajza
Európa Eurázsia nyugati ötödét foglalja el. A kontinens az oroszországi Urál-hegységnél kezdődik, amely az Európa és Ázsia közti keleti határ megállapodás szerinti vonala, mely délen az Urál folyó és a Kaukázus vonalán folytatódik.
Európa határait gyakran politikai, kulturális vagy gazdasági megfontolások alapján határozzák meg. Ezért több "Európa" is létezik, amelyek méretben és a benne elhelyezkedő országok számában eltérnek egymástól.
Európa területe körülbelül 10 és fél millió négyzetkilométer. A bizonytalanságot az okozza, hogy nem mindegy, hol húzzuk meg a keleti, szárazföldi határát. A többi irányban tengerek, óceánok határolják, a déli határai mentén fekvő, stratégiai fontosságú keskeny tengeri átjárók is inkább a kapcsolattartást, mintsem az elkülönülést jelzik Afrika és Ázsia felé. Európa területének 35%-a jut félszigetekre és szigetekre. A félszigetekre és öblökre bontott partvonal hossza 37200 km, vagyis hosszabb, mint a háromszor ekkora területű Afrikáé.
Az európai kontinens léte nem általánosan elfogadott. Sok Európán kívül született földrajzi szöveg hivatkozik Eurázsiára, vagy az "európai szubkontinensre", lévén Európát nem határolja minden oldalán tenger, és inkább kulturálisan, mint földrajzilag meghatározható egység.
Az "Európa" szót egyre gyakrabban használják az Európai Unió (EU) tagállamainak megjelölésére. Jelenleg 27 ország tagja az EU-nak. További európai államok tárgyalnak a csatlakozásról, másokkal a közeljövőben várható a csatlakozási tárgyalások megkezdése.
Majdnem minden európai állam tagja az Európa Tanácsnak, kivéve Fehéroroszországot, a Vatikánt, Kazahsztánt, és Monacót.

Vízrajz

A kontinens kicsinysége és a partvonal tagozottsága nem kedvezett a nagy folyamok kialakulásának. Vizei főként az Atlanti-óceánba és melléktengereibe ömlenek. Ezek a folyók általában kiegyenlítettebb vízjárásúak, mint keleti vagy kelet felé tartó társaik. Az Atlanti-óceánba ömlő folyók tölcsértorkolatúak (jó kikötők) a tengerjárás miatt (Elba, Temze, Rajna, Loire stb.). Jelentős folyók (Duna, Dnyeszter, Dnyeper, Don) ömlenek a Fekete-tengerbe, ezeknek deltatorkulatuk van. A lefolyástalan Kaszpi-tengerbe ömlik Európa legnagyobb folyója, a Volga (hossza 3531 km, közepes vízhozama 8150 köbm/s).
Európában igen sok a tó, főleg az egykor jéggel borított északi területeken (pl. Finnország, az ezer tó országa). A hajdani jégtakaró peremén jöttek létre a legnagyobb tavak (a Ladoga-tó és az Onyega-tó). Sok a magashegyvidéki gleccsertó (pl. az Alpokban). Délkelet-Európában lefolyástalan sóstavak is vannak. Gazdagítja a kontinens "vízi arculatát" a számtalan mesterséges víztároló és a nagy számban kiépített hajózócsatorna-hálózat.

Élővilág

Állatvilága - például Dél-Amerikáéhoz hasonlítva - fajokban nem túl gazdag. Legjellemzőbb állatai: az őz, a gímszarvas, a jávorszarvas, a barnamedve, a vaddisznó, a hiúz, a róka, a farkas, a muflon, a macskafélék, rágcsálók stb. Gibraltáron él az egyetlen majomfaj: a törökmajom. Madarai közül gyakori a sirály, a récefélék, a bagoly, a fogoly, a gólyafélék, a harkály, a sólyom, a veréb és nem utolsósorban a nagyszámú énekesmadár. A tengerekben tőkehal, tonhal, hering, delfin, rozmár és bálna is él.
Lásd még: Európa hüllőfajainak listája

Európa hat földrajzi régiója és államaik:
Nyugat-Európa
Franciaország[1]
Belgium, Hollandia, Luxemburg (együtt: Benelux-államok)
Egyesült Királyság, Írország (együtt: a Brit-szigetek államai)
Közép-Európa
Németország, Svájc, Liechtenstein, Ausztria, Szlovénia
Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország, Románia[2] (együtt: Kelet-Közép-Európa)
Dél-Európa
Olaszország, San Marino, Vatikán (együtt: az Appennini-félsziget államai)
Málta
Monaco
Spanyolország, Portugália, Andorra (együtt: az Ibériai-félsziget államai)
Délkelet-Európa (a Balkán-félsziget államai)
Horvátország[3], Bosznia-Hercegovina, Szerbia[4], Montenegró, Koszovó, Albánia, Macedónia, Görögország, Bulgária, Törökország (európai rész)
Kelet-Európa (Európai FÁK-államok)
Fehéroroszország, Ukrajna, Moldova, Oroszország (európai rész)[5], Kazahsztán (európai rész), Azerbajdzsán (európai rész), Grúzia (európai rész)
Észak-Európa
Norvégia, Svédország, Finnország, Dánia (együtt: Skandináv országok)
Észtország, Lettország, Litvánia[6] (együtt: Balti országok)
Izland
Az európai államok területi, lakossági és gazdasági összehasonlító adatait lásd: Európa országai

Európa államainak és különleges területeinek listája [szerkesztés]
A földrajzi értelemben vett Európában jelenleg az alábbi államok és területek találhatók (ábécé-sorrendben):

Európa országai

Európa kiterjedése (lásd még transzkontinentális ország):
██ Európa, egy általánosan elfogadott meghatározása szerint
██ Európai állam Ázsiába nyúló összefüggő területe
██ Földrajzilag Ázsiában fekvő rész, amelyet kulturális és történelmi okokból európainak tartanak

Független államok
Albánia
Andorra
Ausztria
Belgium
Bosznia-Hercegovina
Bulgária
Csehország
Dánia
Egyesült Királyság
Észtország
Fehéroroszország
Finnország
Franciaország [7]
Görögország
Hollandia [8]
Horvátország
Izland
Írország
Lengyelország
Lettország
Liechtenstein
Litvánia
Luxemburg
Macedónia
Magyarország
Málta
Moldova
Monaco
Montenegró
Németország
Norvégia
Olaszország
Portugália [9]
Románia
San Marino
Spanyolország [10]
Svédország
Svájc
Szerbia
Szlovákia
Szlovénia
Ukrajna
Vatikán [11]

Kisebb európai területtel rendelkező ázsiai államok
Azerbajdzsán [12]
Grúzia [13]
Kazahsztán [14]
Oroszország [15]
Törökország [16]

Európához is sorolt egyéb ázsiai államok
Ciprus [17]
Örményország [18]

Vitatott államiságú területek
Koszovó [19]
Máltai Lovagrend [20]
Sealand Hercegség [21]

Függő területek
Akrotíri és Dekélia [22]
Feröer [23]
Gibraltár [24]
Guernsey [25]
Jersey [25]
Man sziget [25]
Svalbard [26]

Nem elismert, de facto államok
Észak-Ciprus [27]
Transznisztria [28]
Dél-Oszétia [29]
Abházia [29]
Hegyi-Karabah [30]

Nincsenek megjegyzések: